Bébiszitterek közvetítése

A gyermeknevelés az élet legnehezebb hivatása és egyben legizgalmasabb feladata is. A mai rohanó világban a családi egyensúly fenntartása érdekében egyre nagyobb szükség van külső segítség bevonására. Minden szülő számára a legfontosabb szempont, hogy ha már elkerülhetetlen, hogy másra bízza  gyermekét, akkor az a személy megbízható legyen, hozzáértő és nem utolsó sorban szeresse a gyermekét.

Munkánk során nem csak egyszerű felügyeletet látunk el, Kollégáink jól képzett, pszichológiailag is felkészült szakemberek, akik szeretik a gyermekeket és jól is értenek hozzájuk. Munkatársaink között éppúgy megtalálja a fiatal, lendületes főiskolást, mint a nagy tapasztalattal rendelkező pótnagyit, vagy képzett pedagógust. A gyermekfelügyelet kiterjed sérült, fogyatékkal élő gyermekre is, ebben az esetben speciális tudással rendelkező bébiszittert keresünk, de akár pár hónapos gyermekek felügyeletét is vállalják. Rendezvényeken gyakran bizonytalanok a kisgyermekes, hogy elvigyék-e a gyermeket az esküvőre, programokra. Félnek, hogy nem fogja a gyermek élvezni a rendezvényt, szolgálatunk mindent megtesz azért, hogy, hogy amíg a szülők szórakoznak, kikapcsolódnak addig a gyermekek is élményekkel teli időt töltsenek el.

babysitter_hero_bottom

Leggyakoribb igények

  • Otthoni felügyelet
  • Oktatási, nevelési intézménybe szállítás
  • Segítségnyújtás a tanulásban
  • Háztartási munkában való közreműködés
  • Esti, hétvégi ügyelet
  • Szabadidős programokhoz, rendezvényekhez kapcsolódó gyermekfelügyelet

miért a minden-m

  • Minden általunk kiközvetített segítő, megbízható, teljesen leinformált, szakmai tapasztalattal szükség szerint egészségügyi kiskönyvvel és referenciával is rendelkezik.
  • Szolgáltatásunkat egyéni igényeihez igazodóan, rugalmasan igénybe veheti alkalmanként heti 1-2 alkalommal pár órára, de akár 0-24 órában is.
  • Szolgálatunk idő- és költségkímélő módon megkeresi az Ön helyett a legmegfelelőbb segítőt.
  • Az Ön által igényelt segítő végzettségben, árban is illeszkedni fog az Ön elvárásaihoz.
  • Felületünkön Ön dönt az általunk javasolt segítőik profilja alapján, kit választ, a „Minden-M” segít abban, hogy egyéni igényeihez igazodó munkatársat megtalálja.
  • Gyors, mert 24 órán belül, javaslatot tesz arra, hogy nyilvántartásunkban szereplő segítők közül melyik munkatársat válassza.
  • Rugalmas, mert kérésére mi megszervezzük, hogy több kollégánkkal is megismerkedhessen.
  • Amennyiben a bébiszitter szabadságra kíván menni, mi biztosítjuk a helyettesítést.

miért a minden-m

  • Minden általunk kiközvetített Segítő, megbízható, teljesen leinformált, szakmai tapasztalattal szükség szerint egészségügyi kiskönyvvel és referenciával is rendelkezik.
  • Szolgáltatásunkat egyéni igényeihez igazodóan, rugalmasan igénybe veheti alkalmanként heti 1-2 alkalommal pár órára, de akár 0-24 órában is.
  • Szolgálatunk idő- és költségkímélő módon megkeresi az Ön helyett a legmegfelelőbb Segítőt.
  • Az Ön által igényelt Segítő végzettségben, árban is illeszkedni fog az Ön elvárásaihoz.
  • Felületünkön Ön dönt az általunk javasolt Segítőik profilja alapján, kit választ, a „Minden-M” segít abban, hogy egyéni igényeihez igazodó munkatársat megtalálja.​
  • Gyors, mert 24 órán belül, javaslatot tesz arra, hogy nyilvántartásunkban szereplő Segítők közül melyik munkatársat válassza.​
  • Rugalmas, mert kérésére mi megszervezzük, hogy több Kollégánkkal is megismerkedhessen.

Hogyan igényelhetem?

  • Asset 1 Az igénylő kitölti a honlapon található "Jelentkezési lap – Gondozás igénylése" c. adatlapot, vagy telefonon egyeztet munkatársunkkal adatfelvétel céljából.​
  • Asset 4 A „Minden-M” 24 órán belül javaslatot tesz, hogy az Ön elvárásaihoz leginkább melyik jelentkezők a legmegfelelőbbek, melyből kiválaszthatja az ideális jelöltet.​
  • Asset 3 Pár napon belül megszervezünk egy személyes találkozót ahol velünk közösen találkozhat a kiválasztott személlyel/személyekkel. ​
  • Asset 2 A személyes találkozásokra az Ön otthonában kerül sor, ahol Ön dönt és állapodik meg a leginkább szimpatikusnak tartott jelentkezővel.​